Nemaszkéta

Ha a jelenlegi ütemben folytatódik a tengeri fajok túlhalászása, a vizek szennyezése és a globális felmelegedés, akkor az óceánok élővilága 2050-re drámai módon megfogyatkozhat. Az ökológiai katasztrófa még elkerülhető, de ehhez változtatni kell napjaink környezetpusztító szemléleten és gazdálkodásán.

A tengereken folytatott rablógazdálkodásnak és a környezetszennyezésnek köszönhetően az óceánok élővilága akár 90%-kal csökkenhet az évszázad közepére, ami az egész ökoszisztéma összeomlásához vezethet - állítja Boris Worm, a halifaxi Dalhousie Egyetem tudósa által vezetett kutatócsoport, amely eredményeit a Science tudományos hetilapban közölte.

A tanulmány elkészítésében számos ökológus és közgazdász vett részt, akik a tengeri ökoszisztémát vizsgálva 32 kísérletet végeztek el, valamint felhasználtak 48 olyan kutatási eredményt is, amelyeket védett tengeri övezetekben folytattak. Számításaiknál figyelembe vették az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének 1950 és 2003 közötti, a világ tengerihal- és puhatestű-halászatával kapcsolatos adatait. Vizsgálták 12 hagyományosan halászattal foglalkozó partvidék fogási eredményeit 1000 évre visszamenőleg, sőt felhasználták a témához kapcsolódó régészeti és rétegvizsgálati tanulmányokat is.

Az adatok elemzése alapján a tengeri hal- és puhatestű fajok 29%-a végveszélyben van. Fogyatkozásuk mértékét jól mutatja, hogy a halászati eredmények 90%-os csökkenésüket mutatják. Egy-egy faj elvesztése önmagában is tragédia, ugyanakkor további kockázatot gerjeszt, mivel minden faj részese a tengeri táplálékláncnak. Ha ebben a láncolatban több láncszem is kiesik, akkor akár az egész óceáni ökoszisztéma elveszítheti stabilitását: nem lesz képes önmaga regenerálására, és gyorsan összeomlik. Az adatok azt mutatják, hogy ez a folyamat elkezdődött, és ha ilyen ütemben folytatódik, akkor 2050-re a világtenger elnéptelenedhet. A tengeri élővilág zömének eltűnése pedig beláthatatlan következményekkel járhat - például ezzel jelentősen csökkenne az óceánok azon képessége is, amellyel egyelőre képes mérsékelni a globális felmelegedés hatásait.

A kutatók ugyanakkor rámutattak arra is, hogy ez a folyamat megfordítható. Több tucat olyan körzetet is megvizsgáltak, ahol szigorú szankciókat vezettek be a tengeri élővilág védelmében. Ennek eredményeként a védett területeken drámai gyorsasággal helyreállt a fajgazdagság és az óceáni ökoszisztéma stabilitása.

A kutatók szerint mihamarabb cselekedni kell, és erre számos javaslatot is kidolgoztak. Egyrészt változtatni kell azon a szemléleten, hogy a környezetvédelem csak egyes veszélyeztetett fajok védelmére koncentrál, ugyanakkor az óceáni ökoszisztéma egészét nem veszi figyelembe. Másrészt a kormányoknak egységes és szigorú szabályozást kellene bevezetni a tengeri rablógazdálkodás megakadályozására (pl. a tengerfenéki vonóhálók használatának tiltásával lehetne jelentősen csökkenteni a túlhalászatot), határozottabban kellene fellépni az óceánok szennyezése ellen, és számos új tengeri rezervátumot kellene létrehozni.

A nemzetközi halászati szervezetek és a tengerhalászattal foglalkozó vállalatok azonban sajnálatos módon nem osztják a kutatók (és a közvélemény nagyobb részének) aggodalmait. Szerintük a tengeri halak és puhatestűek állományának mennyiségében mindig is volt egy természetes ingadozás. Ráadásul az új technológiai megoldások alkalmazásával a célzott fajok befogása sokkal hatékonyabb, ami szerintük már jelenleg is jelentősen csökkenti a más fajokra és a környezetre gyakorolt káros hatásokat.

Tovább nehezíti a tenger élővilágáért aggódók kilátásait az a tény, hogy a tenger alapvető élelemforrás a növekvő létszámú emberiség számára: több mint 1 milliárd embernek a hal jelenti a legfontosabb fehérjeforrást, és ezek főleg a szegényebb országok lakói (ráadásul a tengeri állatok fontos részét képezik a fejlett országokban mind népszerűbb korszerű táplálkozásnak is). Napjainkban a világ halászata évi 80 milliárd dolláros bevételi forrást jelent, és 200 millió embernek biztosít megélhetést.