Reggel, mint megígértem az orvosnak, visszakocogtam és megmutattam magam neki. Felfutottam a második emeletre, majd megkerestem. Örült nekem. Meglepett. Egy rejtett rokonszenv alakulhatott ki közöttünk, mert egyikünk sem fedte fel magát a másik előtt. Ezt megérzi az ember. Rengetegen voltak, de keresett egy talpalatnyi helyet és megvizsgált. Újabb hasnyomkodás - fájt, de már nem úgy és nem annyira - majd rövid kérdések sora. Gyors válaszok, erős kézszorítás és kölcsönös határozott szembenézés. A pillanat elsuhant fénysebességgel, hogy helyet adjon a következő pillanatnak, de az érzés örökre megmaradt. Még fogunk találkozni, de nem így, ebben biztos voltam.
K.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.